..:: audio-music dot info ::..


Main Page     The Desert Island     Copyright Notice
Aa Bb Cc Dd Ee Ff Gg Hh Ii Jj Kk Ll Mm Nn Oo Pp Qq Rr Ss Tt Uu Vv Ww Xx Yy Zz


Locomotiv GT: 424 mozdonyopera

 A l b u m   D e t a i l s


Label: BMG Hungary
Released: 1997
Time:
 55:42
Category: Pop/Rock
Producer(s): Locomotiv GT, Závodi János
Rating: **........ (2/10)
Media type: CD
Web address: www.lgt.hu
Appears with: Presser Gábor
Purchase date: 1997.11.27
Price in €: 13,99



 S o n g s ,   T r a c k s


[1] Mozdonyrádió (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán, Presser Gábor) - 4:45
[2] Az Igéret földje (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 6:13
[3] Hagyd a könnyeket (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 6:30
[4] A füst meg a szél (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 5:05
[5] 424-es csatahajó (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 5:30
[6] Hórukk! (Somló Tamás - Sztevanovity Dusán) - 6:47
[7] Amerika (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 3:46
[8] Itt a tigris! (Karácsony János - Sztevanovity Dusán) - 5:25
[9] Bízd ránk! (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 6:21
[10] Mért ne játszhatnánk el jól? (Presser Gábor - Sztevanovity Dusán) - 4:43

 A r t i s t s ,   P e r s o n n e l


KARÁCSONY JÁNOS - gitárok, ének, hangok, Zenei rendezõ ...
PRESSER GÁBOR - zongora, Hammond orgona, billentyuk, hangszerelés, ének, hangok, Zenei rendezõ ...
SOLTI JÁNOS - dobok, ütohangszerek, Zenei rendezõ ...
SOMLÓ TAMÁS - szaxofonok, fuvola, Hohner chromonica, ének, basszusgitár, hangok, Zenei rendezõ

ZÁVODI GÁBOR - Zenei rendezõ, Hangmérnök, komputerprogramok
KAISER OTTÓ - Fotó
ERDÉLYI MIHÁLY - Grafikai munkák

 C o m m e n t s ,   N o t e s


A felvételek 1997 február 2. és július 30. között az Electromantic és a YelloW stúdióban készültek.

A mastering az Abbey Road stúdióban (London) és a YelloW stúdióban készült.
Mastering utómunka: Rostás Tibor, Závodi Gábor, Jason Synakroá

Akiknek külön köszönet jár: Juhász Attila, Hohner Magyarország, (SONOR, ZILDJIAN), Moldován és Marosi ügyvédi iroda, Pötös László, Rétsági László, ROLAND INTERMUSICA, Tóth Csaba, Tollár Endre, Vasvári Pál, Várkonyi Attila, Mark West és a BMG csapat: Sziklácska, Zolcsi, János és a Többiek...

A lemez létrejöttét a POSTABANK támogatta. Köszönjük Princz Gábornak és Murányi Róbertnek.



A 424-es valaha a legjobb magyar gozmozdony volt, amely a nemzetközi összehasonlítás próbáját is kiállta. Ugyanez nem mondható el az LGT új albumán szörnyen hibrid csatahajóvá változott 424-esrol. Ez a 424-es nem úszik, nem repül, és a síneken sem száguld. Már a CD csomagolásával meggyult a bajom. Hajdani trafikokban cigarettát rejtett hasonló pléhdoboz, arra igen alkalmas volt. CD-dobozként ilyen erénye nincs, mert ha a helyén van a CD, komoly és idegorlo küzdelem árán lehet kivenni, ha nincs, akkor zörög. Megvolt a küzdelem, és elkezdtem hallgatni a CD-t. Zúg a tenger, a hajó, a repülo és a mozdony, aztán rémülten halkítom le az erosítot, annyira hangosan kezdodik az elso szám. Majd erosebbre állítom, mert nem hallom a mozdonyrádió üzenetét, és ismét halkra, mert ordít a zene. A harsányság szinte végig jellemzo, pedig semmi igazán rockos vad zene nincs. Ordító kifinomultság van. Túlontúl hangosra vett, rendszerint 3-4 akkordos monoton alaptémán egyszeru, néha nyúlós, rosszul tagolt ének. A legtöbb szám nem visz sehova: ahogy elkezdôdött, úgy be is fejezodik pár perc múltán. Közben keresem a zenét, de csak szétszórt hangmorzsákat találok. Foleg a számok instrumentális befejezése nagyon elnyújtott, pusztán dallamtöredékek egymásutánjából állnak. Egyedül az Amerika végén van egy jó téma - Gershwintol. Presser több számban is kitartóan keresi a Hammond orgonához illo hangokat, de nem találja, ezért ugyanazt játssza. Pedig valaha kotta nélkül is hogy játszott! A zongorával kicsit több szerencséje van. Éneklése semmit sem javult. Somlónak van egy hangulatos szaxofonszólója, de a gyakrabban elovett szájharmonika hangjai a semmibe úsznak. Karácsony kicsikart magának két tisztességes szólót. A többi "zene" olyan, mintha a hangszereket próbálnák a zenészek, és képtelenek eldönteni, hogy mit kezdjenek egy-egy témával. Az Igéret földje igazán jó, mintha egy Peter Gabriel-lemezrol volna. Kellemes meglepetés az Itt a tigris! szájgitárja. A Bízd ránk! egész rockos dal lett, és Presser is rátalált Hammondjával egy jó témára. Sztevanovity Dusán szövegei sok LGT-s közhelyt ismételnek kevés rímmel. Mélyértelmük vélheto, de nem bizonyos. Sokszor meghallgattam a 424-es 10 dalát, és megszoktam, mint a gumiszeru zsemlét, bár tudom, sokan csak ezt ismerik, nekik ez a jó. Én várom, hogy jobb legyen. Mért ne játszhatnák el jól?

1997. december - 1998. 1/2 január
N. Pap Gábor, Rockinform, VI. évfolyam 10. szám



Az LGT új CD-je akár a Közlekedési Múzeum indulója is lehetne, sot azon sem lepodnék meg, ha kiderülne, hogy a dalszövegeket - Dusán álnéven - esetleg a MAV vagy a Malév, netán a Mahart egy nyugalmazott, szenilis munkatársa írta volna. A számokat hallgatva tényleg csak találgatni lehet: miért ragaszkodik a zenekar ennyire betegesen a tömegközlekedés antik jármuveihez? Fogalmam sincs továbbá, hogy mit szimbolizálnak a "mozdonyrádió", "mozdonyopera", "felhajtómu" szavak, melyeket az LGT fentebb már említett nyelvújító barátja csikart ki magából. "Én mindig mondtam, hogy megmondtam, én jól mondtam, hogy ez nem jól van." Olyan, mint egy rémálom. "Lépd át, lépd át, hagyd az álmot, lépd át! Ne is nézd, ne is lásd, menekülj! Mint az álom, mint a tigris üldöz, lépteidbe lép, itt a tigris, üldöz, s mindent összetép." Micsoda ero rejlik ebben a kis fémdobozban! Azért ez a bazári kollázs se piti, így majd kinyitva is jól mutat a fa alatt! Csoportkép is van: újra együtt vagyunk, gyerekek, nincs mese, le kell nyomni a korrekt haknit! Tiszta rockot játszunk, most ez megy a legjobban, mutassuk meg, hogy azért figyelünk az új zenékre, oké? Oké! "Ha már úgyis itt vagyunk, ha már együtt játszhatunk, ha már annyi mindent megpróbálhatunk, aztán meghajolhatunk, ha már úgyis itt vagyunk, ha már úgysem változunk, ha még néhányunknak fontos, hogyan szól, miért ne játszhatnánk el jól?" Hát, ezt én sem tudom. Egy jó pillanat nincs ezen a lemezen, pedig gyanítom, hogy ido- és pénzhiányban nem szenved a zenekar. Nem szívesen mondom, de kár volt ilyen nagyképuen elrúgni a pöttyöst. * (Egy pont a hatból)

1997. december
Harras Rudolf, Z Magazin, II. évfolyam 12. szám



Elozo lemezükre írták: "Ez a válogatás az 1992. május 17-i LGT-búcsúkoncert 200 percnyi anyagából készült. Folyt, köv." S lon, itt az új, méghozzá stúdióalbum. Ilyet utoljára 1984-ben Ellenfél nélkül követtek el. Közben a tagok szólólemezei és a Volt 1x1 zenekar címu film hozta össze oket. Olyannyira, hogy újra belevágtak. Kíváncsian kaptam ki a bádogdobozból a CD-t - nem ment könnyen -, vajon olyan extra-e a muzsika is, mint a dízájn? Elsore nem jött be, vissza a korongot - ez sem volt egyszeru -, aludjunk rá egyet. Na másnap már meglódult a 424-es, lehet, hogy megbocsátóbb lettem? Hiába no, kedvel(t)em a Loksit! Hisz huszonöt éve szupergroup, micsoda zenészek, micsoda hangok! Elindul a többéltu lokomotív, gyorsuló zakatolás, kattog a sín, repülogép- és hajómotorzúgás, mozdonyfütty, hajókürt, minden, ami kell: Mozdonyrádió. Kicsit bombasztikus kezdés, de megbocsátható - Mozdonyopera-koncepcióként. Utazásra fel: "Csak az jöjjön, aki bírja" 55 perc 28 mp-en át. Máris Az Igéret földje, valóban jól sikerült dal a korábbiak színvonalán: váltott ének, finom hangszerszólók, igényes hangszerelés, kituno váltás a kórustémára... sláger lesz belole. Az elso (és egyetlen) Somló-szerzemény: "spontán" zongora- és szaxipróbálgatás... Hórukk!, bugis ütem, slide-gitár, jön a téma, hangjátékszeru középrész, cipeld tovább a zongorát, majd a zene segít. Elhalkul, újra felerosödik - jól bevált megoldás. Tiszta Amerika szép vokálokkal, semmi több. És máris Itt a tigris, akit ezúttal Karácsony János teremtett - jó dal - a rá jellemzo zenei világgal. Még a Bízd ránk! többször megszaggatott és így hatásos beindulása, majd a Mért ne játszhatnánk el jól? lírája, füttyös, visszafogott megoldásai - szép zárás. Azért egy-két dögösebb dalt, több beindulást jobban elviseltem volna. Az a sok közepesnél is lassúbb megoldás, és a sokszor túlsúlyos billentyus és komputeres hangszerelés! Závodi Gábor (baj)kevero ember is erosen rátette kézjegyét. Mennyi finom, cizellált zenei rész és egyébként jó ötlet! Am valahogy inkább rontják a számok átütoerejét. Kicsit elvesztek a részletekben. És a Sztevanovity Dusán szövegei! Eléggé eroltetett már ez az állandó mozdony és világa téma! *** (Három pont a hatból)

1997. december
Szekeres Zsolt, Z Magazin, II. évfolyam 12. szám



Azt hiszem, most illenék azzal kezdeni, hogy miért is állt össze újra a zenekar. Ezt azonban két okból nem teszem. Egyik az, hogy a hivatalos verzió már elhangzott a Friderikusz-showban, a másik pedig az, hogy a nem hivatalos verzió feszegetése sokkal cikibb, mint maga a nem hivatalos verzió. Ez utóbbitól szíves engedelmükkel megóvnám magam, úgyhogy vágjunk a közepébe. A borító legfontosabb célja - a CD megóvásán túl -, hogy észrevegyük a kirakatban. Nos, ennek tökéletesen megfelel, kivéve persze, ha a CD-bolt egy dohányárussal bérel közös kirakatot. A fémbol készült borító ugyanis kísértetiesen emlékeztet egy szivardobozra. Mellesleg rendkívül ötletes és szellemes. Egyetlen hibája, hogy ha rendesen helyére pattintjuk a CD-t, akkor legközelebb úgy kell kiimádkozni belole. Ha viszont sikerült, kellemes élményben lesz részünk. (Feltéve, hogy nem a régi önmagához hasonlítjuk a csapatot.) Olyan hordereju számokat, mint a Vallomás vagy az Alomarcú lány, nem találunk a lemezükön - ellenben másokén sem. Kitunoen komponált, átlagos LGT-számokat hallhatunk a szokottnál némileg elektromosabb kivitelben. A hangszerelés és a zenekar megszólása természetesen elso osztályú. Nincsenek fölösleges megvillanások, minden a helyén van, és minden megmozdulás a zeneiség zászlaja alatt született. Jó szokásukhoz híven élnek a zenekar azon adottságával, hogy hárman is tudnak énekelni. Ez nem csak kituno többszólamokat eredményez, hanem a szólószerepek feloszlásával színesebbé is teszi az anyagot. Összefoglalva, az új LGT olyan, mint általában a néhány év szünet után megújult zenekarok. Nem váltja meg a világot, de hozza a formáját. **** (Négy pont a hatból)

1997. december
Bese Csaba, Z Magazin, II. évfolyam 12. szám



Kicsit tartottam attól, hogy valami avíttasat fogunk kapni az LGT-tol, így 13 év szünet után. Valami olyat, ami éppenséggel készülhetett volna a hetvenes vagy a nyolcvanas években is. Ahogy mondjuk a Supertramp, vagy hogy ne menjünk messzire, Zorán lemezei és Presser Gábor szólómunkái sem hordoznak különösebb zenei izgalmakat. Nem mintha ezekkel bármi baj lenne, mégis: a Loksitól valami frisset, hangzásában, hangulatában igazán 90-es évekbelit vártam. Mit mondjak, alaposan rácáfoltak az elozetes aggodalmaimra: a 424 az LGT történetének negyedik muvészi csúcspontját jelenti, egy sorban a Bummm!-mal és a Zené-vel, közvetlenül a Loksi után; izgalmas, új korszakot nyitó alkotás. Koncepciózus lemez ez is, akárcsak a Loksi vagy a Mindenki, de itt nem a közös téma fogja egybe a lemezt, hanem visszatéro képek, játékos oda-vissza utalások teremtik meg a kapcsolatot, és fuzik össze a dalokat egységes hangulatú Mozdonyoperává. És hogy mirol is szól ez a Mozdonyopera? Nehéz ezt meghatározni, hiszen a szövegekbol hiányoznak az egyértelmu utalások, inkább csak hangulatokra hagyatkozhatunk. Mindenesetre számomra valami ilyesmi a világvége. Nem mintha sötét vagy szorongó lenne a lemez, sot. Csak éppen egy olyan világról szól, aminek az utolsó perceit éljük. Ritka egyenletes színvonalú ez a 424, nincs rajta gyenge dal. A CD-korszakban hozzászoktam ahhoz, hogy a sokadik meghallgatás után már úgy programozom a CD-játszót, hogy csak a jobb számokat hallgatom meg. Errol a lemezrol viszont semmit nem lehet kihagyni. Tíz nagyszeru dal született az LGT tagjainak keze alatt, ebbol nyolcat Presser Gábor írt, egyet-egyet pedig Somló Tamás, illetve Karácsony János jegyez. Különös, hogy a Hórukk! címu somlóiáda ezerszer somlósabb, mint bármelyik szerzeménye a szólólemezeirol. James Itt a tigris!-e pedig amolyan igazi, utánozhatatlan Karácsony-kompozíció, mégis más, mint az újabb szólólemez dalai. Amúgy is, nagyon észreveheto ezen a lemezen, hogy ha a négy LGT-tag együtt játszik, akkor valami egészen más minoség születik, valami hasonlíthatatlan. Hogy tovább soroljam az erényeket: a hangkép tiszta, világos, szellos, nyoma sincs az Ellenfél nélkül túlzsúfoltságának. Ha kell, dögösen, tömören szól a zenekar, ha kell önállóan élnek az egyes szólamok a térben, bújócskáznak, átölelik egymást, néha szinte viháncolnak. A dalok végén pedig többször beindulnak, megy az oldott, kissé fésületlen LGT-muzsikálás. Hemzsegnek a lemezen a zenei, szövegbeli poénok - egy részüket csak a sokadik hallgatásra fedeztem fel, és biztos még így is maradt egy csomó meglepetés. Kellemesen érintett az is, hogy nem terhelik le a zenét a szintik, a billentyusök közül a zongora és a Hammond dominál, de elokerült a vocoder meg nagy örömömre a szájgitár is. Somló ritka jókat fúj, James itt is hatalmas zenei alázattal kísér - de azért néha elereszti a kezét -, Jánoska pedig nagyszeru, mint mindig. És ahogy énekelnek! Persze azt eddig is tudtuk, hogy a Locomotivban három kituno énekes is van, akiknek a hangja ráadásul igen jól harmonizál, kiegészítik egymást. Mégis ritkán fordult elo, hogy egy dalban mind a hárman énekeltek volna. Itt viszont (három "szólódal" kivételével) szinte soronként váltják egymást az énekesek, és ez valami egészen különleges élményt nyújt, olyan szívmelengetot. Nagyon nem szeretem különben, ahogy Presser és Somló a szólólemezeiken énekelnek, de ez valami egészen más, mintha kicserélték volna oket. Pici hangjába visszatért az ero, amikor pedig Somló megszólal, abba beleborsódzik az ember háta. James nagyszeru, mint mindig. A szövegeken érzodik, hogy nagyon inspirálhatta Dusánt a zene, az énekdallamok. Racionálisan sokszor nem is értem, mirol szól a szöveg, de igen eroteljes, intenzív hangulatú képeket használ, mélyre hatnak. Talán az Ellenfél nélkül-nél próbált Dusán ilyesfajta szövegeket írni, de míg ott nem jött össze igazán, itt szinte sütnek a sorok. Még csak sejteni lehet, micsoda erovel fognak éloben megszólalni ezek a dalok. Nem akarom ecsetelni, mit jelentenek nekem a régi LGT-nóták - mégis azt kívánom, játsszanak csak minél többet a 424-rol! Jópárszor elszálltam már ettol a lemeztol, szeretném, ha majd koncerten is elrepítene. Végül: Rendesen meglepodtem, mikor hallottam, hogy sokaknak csalódás volt a 424, valahogy "nem jött be". Csak remélni tudom, hogy egyszer nekik is leesik a tantusz, és felfedezik, hogy ez bizony remekmu.

Hermann Zsolt
 

 L y r i c s


MOZDONYRÁDIÓ

Tessék, csak tessék, megnyílt a hely!
Itt vár a kikötõ, s a repülõtér!
Nézhetsz vagy mutathatsz, valakit érdekel.
Üzenj a világnak, a mikrofon él!

Itt az összes varázsszám,
világszám és magánszám.
Itt a híres találmány:
rádió, a mozdonyrádió.

Tessék, tessék!
Csak nálunk kapható az utolsó esély.
Élõ és egyenes a ráadás.
S a híres viaszbábuk! Némelyik még él!
S elringat bárkit a varázsfuvolás.

Egyedül nálunk látható
a gõzhajtású rádió!
Tessék, kezdõdik a show!
Gõzhajtású, szívhajtású,
szélhajtású, tûzhajtású
rádió, a mozdonyrádió.

-Az ott Amerika!
-Á, az csak díszlet.
-Mekkora tûz!
-Mekkora füst!
-Tessék a mikrofon!
-De mit mondjak?
-Segítség!
-Vigyázz, egy tigris!
-Mozog a Föld!
-Mégis?!
-Te, az ott egy színész?
-Aber 007!
-Mi ez? Emelkedünk?!
-Hórukk!
-Repülünk!
-Az egész színpad?
-Bal hajtómû?
-Rendben.
-Jobb hajtómû?
-Rendben.
-Felhajtómû?
-Rendben.
-Ember a vízben!
-Rendben.
-Riadó!
-Mentõcsónak kiadó!
-Gépház! Teljes gõz!
-Gáz!
-Csak az jöjjön, aki bírja!

Egyedül nálunk látható
a gõzhajtású rádió!
Tessék, kezdõdik a show!
Gõzhajtású, szívhajtású,
szélhajtású, tûzhajtású
rádió, a mozodnyrádió.


AZ ÍGÉRET FÖLDJE

És kattog a sín,
A villamos jár,
A táblán az útirány:
Az Ígéret földje.

A fáradt színész
taxiba száll.
A címét ismerik már:
Az Ígéret földje.
    Szólj rám, ha álmodnék róla,
    Ébressz fel, ha beszélnék róla,
    Szólj rám, mert a dallama elvakít, s engem is
    Engem is hív.

Édes a zaj, édes a füst,
A dal keserû, a lány gyönyörû,
Egy lépcsõ, pár neonbetû:
"Az Ígéret földje"

Ígéretek: holt tengerek.
Csak érd utol, s a homok pereg,
Csak száll, száll, s eltemet.
    És szétszélednek a zarándokok,
    Az üstökös útközben elfogyott,
    S csak az jut oda, a sivatagon túl,
    Aki soha, soha el sem indul.

És nem lesz enyém,
És nem lesz Tiéd,
-és meglenne már,
ha nem keresnéd-
Az ígéret földje.
    Mennyi térkép, égtájak nélkül,
    Mennyi szólam, dallamok nélkül.
    Szólj rám, ha a sötétség elvakít s engem is
    Engem is hív.


HAGYD A KÖNNYEKET

Olyan mély lenn a város.
Az álmok nem állnak õrt.
Magas erkélyen állunk
s a krolát ledõlt.

Gyere állj ide mellém,
kicsit fogd a kezem.
Sose valld be, ha szédülsz,
s a félelmet sem!

Sok dallam száll;
mennyi kék madár,
s mind téged vár.

Hagyd a könnyeket,
ez itt rég nem kell!
Hagyd a könnyeket,
az egy másik hely!
Hagyd a könnyeket,
és naggyá nõsz!
Hagyd a könnyeket!

Úgyis eljön majd minden,
mint egy végállomás.
Csak egy hangszóró berreg,
hogy tudd, hol jársz.

S most váljunk el,
csak nézz, nézz fel,
ne is búcsúzz el, csak szállj!

Hagyd a könnyeket,
ne a mélybe nézz!
Hagyd a könnyeket
és az égig érsz!
Hagyd a könnyeket,
aki sír, túl nehéz!
Hagyd a könnyeket!


A FÜST MEG A SZÉL

Mi nem féltünk a szellemektõl,
hiába huhogtak ránk.
Ordítva dobokat vertünk,
hogy ez itt a mi utcánk!
Óriási tüzeket raktunk a sötét alá.
A füst meg a szél még emlékszik ránk.

És próbáltak világgá menni
az elvásott tornacipõk.
A mocskot ha feélresöpörtük,
alatta aszfalt nõtt.
Bármikor elvitt a mozdony a holdfény alá;
a füst meg a szél még emlékszik rá.

És itt van és szálldos közöttünk,
az arcunkról mintát vesz.
S ha sóhajtasz, belül is megnéz,
Nem, nem, nem, ne védekezz!

Ha ész nélkül túlfûtöm a szívem,
ha robban a lázas kazán.
A magasba hiába vágytam,
ott nem vágytak rám.
Tárd ki az ablakod néha,
a vendég a közelben jár:
a füst súg, a szél zúg s emlékszik ránk.


424-ES CSATAHAJÓ

Én mindig mondtam, hogy megmondtam.
Én jól mondtam, hogy ez nem jól van.
A szekér sose lesz csatahajó,
mert nem jól úszik a hintaló.
S a végén hiába tartottam,
a tenyerem volt csak a markomban.
Ez nincsen jól.

Csak az kell nekem, ami csak a miénk,
s épp úgy, ahogyan mi szeretnénk:
elöl a táncosok gyorsítják,
és hátul a barátok megtolják.
S a kereke épp a sínekig ér,
s a vitorlát magasan tépi a szél.
Ez így lesz jó.

Ha van még egy új világ,
érted is lejövünk, ne félj!
Eljövünk, s elviszünk.
Csak tanulj meg várni ránk,
állj ki a partra néha,
s ha tenger nyelne el,
az égbõl jövünk el!

A radarok hiába lesnek ránk,
ha kék is, zöld is a stoplámpánk.
És szárnyakat ragasztunk mindenhová,
a kémény fölé s a sínek alá.
És lesz aki tudja, hogy mire való
a 424-es csatahajó.
Ez így lesz jó.

-Horgonyt fel, és teljes gõz!
-A csillagokkal keregtõzz!
-Riadó, riadó, riadó!
 Jön a sok pukkos léghajó!

Lesz, aki tudja, mire való
a 424-es csatahajó!
Ez így lesz jó,
ez így van jól.


HÓRUKK!

Ne csodálkozz soha a rangomon.
Egy kétcolos heveder a váll-lapom.
Nem is csoda, milyen jól tudom,
nyolc oktáv meg egy kis terc mennyit nyom.
Sose félts, semmi gáz,
mindig tudom, hol a fogás.

Hórukk! A zene segít, viszem a zongorát.
Hórukk! Lökögeti a szívem ritmusát.
Hórukk! Felmelegít, igazi jóbarát.

Huszonnégyezer lépcsõ a lábamban,
s aki a hetediken vár, az sose fuvolista.
Huszonnyolcezer lépcsõ a Mennyország.
Gershwin úrnak is viszek majd egy zongorát.
Ne hajolj, nagyon árt, emelt fõ kell és egyenes hát.

Hórukk! A zene segít, szeresd a zongorát!
Hórukk! Löködösi a szívem ritmusát.
Hórukk! Felmelegít, igazi jóbarát.

Fogy a lépcsõ, nincs is már,
kémény füstölög a lábamnál.
Esõfelhõ megölel, a homlokomra nagyon kell.
Ezek már a csillagok, és a zongora felragyog.
Fekete és súlytalan, õ visz engem boldogan.

Hórukk ez az egész. Szeresd a zongorát!
Hórukk! Lökögeti a szívem ritmusát.
Hórukk! A zene segít, ez itt a Mennyország.
Öleld át!


HÓRUKK!

Ne csodálkozz soha a rangomon.
Egy kétcolos heveder a váll-lapom.
Nem is csoda, milyen jól tudom,
nyolc oktáv meg egy kis terc mennyit nyom.
Sose félts, semmi gáz,
mindig tudom, hol a fogás.

Hórukk! A zene segít, viszem a zongorát.
Hórukk! Lökögeti a szívem ritmusát.
Hórukk! Felmelegít, igazi jóbarát.

Huszonnégyezer lépcsõ a lábamban,
s aki a hetediken vár, az sose fuvolista.
Huszonnyolcezer lépcsõ a Mennyország.
Gershwin úrnak is viszek majd egy zongorát.
Ne hajolj, nagyon árt, emelt fõ kell és egyenes hát.

Hórukk! A zene segít, szeresd a zongorát!
Hórukk! Löködösi a szívem ritmusát.
Hórukk! Felmelegít, igazi jóbarát.

Fogy a lépcsõ, nincs is már,
kémény füstölög a lábamnál.
Esõfelhõ megölel, a homlokomra nagyon kell.
Ezek már a csillagok, és a zongora felragyog.
Fekete és súlytalan, õ visz engem boldogan.

Hórukk ez az egész. Szeresd a zongorát!
Hórukk! Lökögeti a szívem ritmusát.
Hórukk! A zene segít, ez itt a Mennyország.
Öleld át!


ITT A TIGRIS!

Volt az a Hold, az a szó...
Lépd át, lépd át!
És volt az a tél, az a tó...
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!
nem is szép, nem is kell, nem is fáj.

És volt az a könny, az a jó...
Lépd át, lépd át!
És volt az a múlt, az a hó...
Lépd át, lépd át, hagyd az álmot, lépd át!
Ne is nézd, ne is lásd, menekülj!
Mint az álom, mint a tigris, üldöz, lépteidbe lép,
itt a tigris, üldöz, s mindent összetép,
mint az álom, üldöz, nincs idõ a múltra,
lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!
Csak az él, aki fél s menekül.
Mint az álom, mint a tigris üldöz, lépteidbe lép,
itt a tigris, üldöz, ha elkap, összetép,
mint az álom, üldöz, a béke halvány csendját
lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!

Nézd, ez az õserdõ csak a gyõzteseké,
csak a gyorsaké és az tigriseké.
Hagyd az álmot, mert a tigris üldöz,
lépteidbe lép, itt a tigris, üldöz, mindent összetép,
mint az álom, üldöz, nincs idõ a múltra,
lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!

Mély lent a tó, és az ég szörnyen messze van.
A múlt hûs folyó.
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!
Az éj menedék, de a fény beletép.
Lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!
Csak az él, aki fél s menekül.
Mint az álom, mint a tigris üldöz, lépteidbe lép,
itt a tigris, üldöz, mindent összetép,
mint az álom, üldöz, nincs idõ a múltra,
lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!

ÜLdöz, lépteidbe lép,
itt a tigris, üldöz, ha elkap összetép,
mint az álom, üldöz, a béke halvány csendjét
lépd át, lépd át, hagyd mögötted, lépd át!


BÍZD RÁNK!

A talpad alól, ha kilökik a járdát,
-szaltó mortále!-
s a szaxofont a kukába bedobják,
csodát vár a telt ház,
de rossz a kotta, a pálcád eltörött,
a zenekar kiröhög.
Mikor a nagy szöveg nem kell,
a fejed hogy emeld fel.
S itt a hír, amit nem is vársz,
s mint egy villanyszámla, megráz,
és eldobod a fegyvert,
-legyen béke!-
s egy jó barátot eltalálsz.
Csak rúgkapálsz
és csak gyorsul, gyorsul a zuhanás...

Lesz egy pár jó csatánk,
ha a Sors rád szállt.
Mutass rá, bárki bánt,
s csak bízd ránk!

S jönnek majd a katonák,
a verhetetlen harmóniák,
a páncél zongorák.
A zene felszáll, a káosz kapitulál,
és ilyen a dal, olyan a dal,
s a Richter-skála a kottánk.

Lesz egy pár jó csatánk,
ha a Sors rád szállt.
Mutass rá, bárki bánt,
s csak bízd ránk!


MÉRT NE JÁTSZHATNÁNK EL JÓL?

Ha már úgyis itt vagyunk,
ha már együtt játszhatunk,
ha már annyi mindent megpróbálhatunk,
aztán meghajolhatunk.
Ha már úgyis itt vagyunk,
ha már úgysem változunk,
ha még néhányunknak fontos, hogyan szól,
mért ne játszhatnánk el jól?

 M P 3   S a m p l e s


Currently no Samples available!