..:: audio-music dot info ::..


Main Page    The Desert Island    Copyright Notice
Aa Bb Cc Dd Ee Ff Gg Hh Ii Jj Kk Ll Mm Nn Oo Pp Qq Rr Ss Tt Uu Vv Ww Xx Yy Zz


Illés

 B i o g r a p h y


Az Illés először családi zenekarként működött. 1960-ig Illés Lajos (zongora), Illés Károly (szaxofon) mellett, Zsiga István játszott gitáron, ezt követően a Budapesti Műszaki Egyetem zenekarává léptek elő. Ekkor már az Illés testvérek mellett Nényei Tass basszusgitározott, Farkas Ádám és Halász Gyula gitározott, Rizsinszky Csaba, majd Körmendi János dobolt. Az Illés volt az első olyan zenekar, akik magyar nyelvű beat felvételeket adtak elő. Felléptek a Ki Mit Tud- on, ahol Koncz Zsuzsa-t kísérték. 1963-ban a felléptek a Fővárosi Sportcsarnokban rendezett beatkoncerten, ahol a közönség őrjöngése miatt egy évre eltiltották őket. 1964-ben Bródy János, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs csatlakozott az együtteshez. 1965-ben Pásztoryval alakult ki az együttes legendás felállása. 1965-ben a salgótarjáni amatőrfesztiválon nyertek, majd felvették az első magyar nyelvű beat-kislemezt. Az 1966-os táncdalfesztiválon a Még fáj minden csók c. dalt adták elő nagy sikerrel. Ugyanebben az évben elhangzott két daluk a Magyar Rádióban. 1967-ben szerepeltek az Ezek a fiatalok című filmben és a hozzá tartozó lemezen. Az 1967-es második táncdalfesztiválon azért nem vehettek részt, mert összevitatkoztak Vitray Tamással egy tévéműsorban. A pletykák szerint neki írták később a Ne gondold c. dalt. Az 1968-as táncdalfesztiválon Amikor én még kissrác voltam c. daluk fődíjat kapott. 1970-ben angliai és nyugatnémet koncertet adtak, majd ezt követően újabb, 8 hónapos eltiltás következett a BBC-nek adott nyilatkozatért. Az 1971-es táncdalfesztiválon az Elvonult a vihar c. dallal léptek fel. 1973-ban létrejött a KlTT-egylet [Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvaiék és a Trió], melynek következményeként az Illés rövidesen feloszlott, és megalalult a Fonográf, Bródy és Szörényiék vezetésével. Pásztory a nyugati vendéglátóiparban kezdett el dolgozni. 1974-ben Illés Lajos feloszlatta a legendás együttest, és átalakította a csapatot Illés együtttes néven. Valójában a nagy Illésnek köszönhető, hogy Magyarországon létrejött a hazai beatzene; hosszú időn keresztül az Illés volt az ország vezető zenekara. Kiválóan oldották meg a magyar népzene hagyományainak beolvasztását az angolszász beatmuzsikába. 1981-ben újra összeállt a nagy csapat egy koncert erejéig. 1980-ban megjelent a "Szörényi-Bródy" című könyv, mely a zenekar történetét foglalja össze. 1990-ben, majd 1996-ban újabb nagyszabású Illés koncertet tartottak. 2005-ben Pásztory halála után Szörényi Örs közreműködésével koncertet tartottak Erdélyben majd munkásságuk méltó lezárásaként 2005.aug.9-én a Sziget-fesztivál 0-ik napján egy utolsó koncerttel végleg feloszlottak.
 

 A l b u m s


Ezek a fiatalok! (Hungaroton, 1967)
Illések és pofonok (Hungaroton, 1969)
Nehéz az út (Hungaroton, 1969)
Human Rights (Hungaroton, 1971)
Add a kezed (Hungaroton, 1972)
Ne sírjatok, lányok! (Hungaroton, 1973)

with Fonográf, Tolcsvay László & Konz Zsuzsa:
A koncert (Hungaroton-Gong, 1981)